2013. december 13., péntek

Keksztekercs

25dkg, cukorból és  másfél dl, vízzel szirupot készítünk,majd 5 percig forraljuk.Ha már langyosra hűlt, összekeverjük, 20dkg vajjal, és 5dkg kakaóval végül,hozzáadunk még 10dkg darált diót. 25dkg kekszet darabosra morzsolunk,ízestjük néhány csepp, rumaromával,  és fél citrom reszelt héjával.Ezután a  cukros-vajas masszába keverjük. Ha kihűlt a keverék, cukros reszelt kekszmorzsával meghintett zsírpapíron, hengert formálunk belőle, becsavarjuk,és hidegre tesszük.Mikor már megdermedt, félujjnyi vastag szeletekre vágunk!

2013. december 11., szerda

Pulykasült

A pulykát legtöbbször szalonnával tűzdelve sütjük pirosra.Ha  sütés közben még borral is meglocsoljuk ízesebb lesz a  húsa.Ha pedig egészben akarjuk, sütni a pulykát, kötözzük a  szárnyát és a lábát a tesztéhez. Besózva,zsíron víz hozzáadásával kb: 2 óra alatt párolódik puhára.Másrészt ha tölteni való pulykát szeretnénk sütni. Először is a nyakát és a mellcsontját szedjük ki, és az így keletkezett üreget töltjük meg!Gesztenyés töltelékkel:Ami, darált sertéshúsból,főtt, darált gesztenyéből,  nyers tojásból,  és tejben áztatott, kifacsart zsemléből áll és persze só és bors is kell bele.
Vagy itt van egy másik töltelék, Sonkás-burgonya, ami pedig: darált sonkából, karikára vágott főtt, burgonyából,zsír, és nyers tojásból, áll de kell még hozzá tejföl, só és bors is. A megtöltött pulykán a nyílást  bevarrjuk, vagy csak tűzzük össze hústűvel, majd  megsütjük!

2013. december 7., szombat

Almás morzsatészta

Hozzávalók: Tésztához, 8dkg finom liszt, 4dkg zabpehely, 3 evőkanál  porcukor, 10dkg vaj.
Töltelékhez: 3-4 alma, 2 evőkanál barna-cukor, és 1 kiskanál őrölt fahéj.
 4-6 adaghoz!!!
A sütött melegítsük elő úgy 220°c majd a lisztből, a zabpehelyből, cukorból és a vajból omlós tésztát gyúrunk. Almát megmossuk, meghámozzuk, és a magházat kivágjuk.Cikkekre vágjuk!!Egy tűzálló tálat kivajazunk, és az alma szeletekkel kibéleljük.A barna-cukrot és a fahéjat összekeverjük, majd rászórjuk, végül a tésztát egyenletesen rámorzsolom.=)
A sütő középső rácsára tolva, 20-25 percig sütjük amíg az alma meg nem puhul, és a tészta aranybarna nem lesz. Melegen tálaljuk!

Tipp! Az almát helyettesítjük, szederrel, eperrel, ribizlivel,vagy áfonyával is.Amit lisztben forgassunk meg,hogy a levét felitassuk.

2013. december 3., kedd

mediterrán szelet

Hozzávalók:  40dkg datolya,15dkg natúr pisztácia,10dkg szezámmag,1 bögre méz,1 bögre natúr joghurt,3 tojás, 15dkg olvasztott margarin, 2 és fél bögre liszt, 1 cs sütőpor, 1 teáskanál szódabikarbóna.
a Tetejére: 1 csomag marcipánízű- cukormáz.
Először is a sütőt  180°c-ra  előmelegítjük, majd a datolyát kimagozzuk és apróra daraboljuk, a pisztáciát megtisztítjuk durvára törjük.tojást  elkeverjük a mézzel,a margarinnal, a joghurttal, és hozzáadjuk a  sütőporral, szódabikarbónával elkevert lisztet.Majd belekeverjük a darabokra tört datolyát, a  pisztáciát, a szezámmagot. A masszát nagyon óvatosan összekeverjük.Sütőpapírral beleljünk ki egy közepes méretű tepsit, és öntsük bele egyenletesen.Majd az előmelegített sütőben megsütjük.Úgy kb:  perc alatt.Majd, megvárjuk míg teljesen kihűl,Végül a tetejére is elkészítjük a  cukormázat, a csomagoláson előírtak szerint, és a tészta tetejére simítjuk.Felszeletelve kináljuk.

2013. november 29., péntek

Sajtos-sonkos párnácskák

Hozzávalók: 1 kávéskanál cukor, 3 dkg élesztő, másfél bögre tej,  1 csapott evőkanál só,1 bögre liszt, 1 bögre rétesliszt, és 1dl olaj.
Hozzávalók a Töltelékhez:
 20dkg  főtt füstölt sonka,  15dkg sajt,
A tetejére:
 szezámmag és 1 tojás.
Lássunk is hozzá!
A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot  és jól elkeverjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt is. Félre tesszük,és hagyjuk felfutni. Ezután a kétfajta lisztet egy tálba beleöntjük, és hozzáadjuk a sót,a felfuttatott élesztőt, és az olajat.Jól összedolgozzuk!Letakarva, meleg helyen kp: úgy 50-60 perc alatt duplájára kelesszük. Ezalatt az idő alatt sem vagyunk tétlenek,elkészítjük a tölteléket,a sajtot lereszeljük,sonkát egész apróra vágjuk. Majd a már megkelt tésztát, kinyújtjuk és télalapokra vágjuk,majd a téglalap felére 1 teáskanálnyi tölteléket teszünk ebből is abból is.Ráhajtjuk a másik felét és összenyomkodjuk a széleket.Végül sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk,és felvert tojással megkenjük,majd előmelegített sütőben, 190°c-n30 perc alatt készre sütjük!

2013. november 15., péntek

Túrós korongok

 Sziasztok. (^-^)
Hétvégére kerestem valami, igazán egyszerű finomságot ÉS az egyik receptes könyvemben rátaláltam erre a bögrés csodára.
Hozzávalók: 1 bögre liszt, 20dkg margarin, 25dkg túró, fél csomag kapor, 5dkg reszelt sajt, és 1  csapott evőkanál só.
A tetejére: 1 tojás, és 5dkg reszelt sajt.
 Először is a sütött  előmelegítsük,  úgy 180c°-ra majd az alapanyagokat jól összedolgozzuk. Lisztezett lapon kinyújtjuk pogácsaszaggatóval korongokat szaggatunk ki belőle.Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakosgatjuk,a tetejét tojással lekenjük, és reszelt sajttal megszórjuk.Az előmelegitett sütőbe toljuk, és kb úgy 10 perc alatt  pirosra sütjük!
Na ez igazán egyszerű,  és gyors finomság! Jó hétvégét kívánok, és jó sütést -főzést.
 puszi !

2013. november 7., csütörtök

Meggy Vörösbor-kocsonyában

Hozzávalók:Meggy, gyümölcszselatin, vörösbor,tejszínhab, mogyoró vagy mazsola.
A meggyet kimagozzuk, és mély tálba tesszük, esetleg  talpas- pohárba rakjuk. Meggyhez illő gyümölcszselatint válasszunk amit úgy oldunk fel, hogy víz helyet Vörösbort használunk.Öntsük a poharakba tett  Meggyre,majd tegyük  a hűtőszekrénybe és hagyjuk megdermedni.
Tejszín-habot tesszük a tetejére,amit mogyoróval vagy meleg-vízben duzzasztott mazsolával díszítünk!=)

2013. október 21., hétfő

Rakott burgonya

Hozzávalók: 1,1/4kg  burgonya,4 tojás sült vagy darált húsmaradék, esetleg 20dkg darált füstölt hús,5dkg zsír,és2dl tejföl.
Olyan tepsiben vagy tűzálló edényben készítsük el, amiben előzőleg már sütöttünk húst. A burgonyát és a tojásokat, héjában megfőzzük,meghámozzuk és karikákra vágjuk. Soronként lerakjuk a burgonyát és a karikára vágott  kemény tojást vagyis darált húsfélét,és a rétegekre tejfölt öntünk.Kevés zsírt tegyünk rá, a tetejére pedig a maradék burgonyát.
Sütőben megsütjük!!
Hidegben, egy nappal előbb is elkészítettjük és másnap fél órára a sütőbe tesszük, savanyúságot adunk mellé.

2013. október 18., péntek

Vegyes őszidzsem

Hozzávalók: 1kg kék szőlő, ugyanannyi alma, és körte, valamint birs, sárgadinnye, és 3kg gömbölyű vagy magváló szilva.Fogjunk is hozzá:Az almát, és a birs-t valamint a körtét meg a dinnyét meghámozzuk és felaprítjuk.A szilva magját eltávolítjuk,és szintén összevágjuk. Az összes gyümölcsöt jól összefőzzük,adunk hozzá kevés tört fahéjat, és szegfűszeget,végül 1kg cukrot.Ha bőrösödni kezd, elkészült, üvegekbe tesszük végül száraz gőzbe rakjuk.

2013. október 17., csütörtök

Fahéjas szelet

Hozzávalók:  21dkg liszt, 14dkg margarin, 4 tojás,  27dkg cukor,  és 15dkg dió vagy mandula esetleg mindkettő, 10dkg barackíz,
( ez úgy kb. 32 szelet)
Lisztet és a margarint,7dkg cukorral, valamint 1egész tojással összegyúrjuk.1/3-át félretesszük,rudacskáknak!A többit egy kis tepsi aljába tesszük,jol kibéleljük azt,lekvárral megkenjük és arra a  következő keveréket tesszük:3 egész tojást habosra keverünk,20dkg porcukorral.Majd hozzáadjuk a darált diót és a fahéjat is.
( a fahéjjal, nem kell óvatoskodni )
Végül könnyed mozdulattal, a masszát rákenjük a tetejére és utána a  félretett rudacskákkal rácsozzuk meg a tetejét és  mehet a sütőbe!
Langyosan vágjuk fel!!

2013. október 7., hétfő

Vegyes málna és ribizke, meggydzsem

Gyümölcsöket egyenlő arányban  kimérjük, majd először a kimagozott  meggyet főzzük 5 percig.Azután a megmosott  ribiszkeszemeket tesszük hozzá és további 5 percig forraljuk,végül a málnát is bele tesszük, és így még 10 percig forraljuk. Ezután vegyük le a tűzről, és 1 kg gyümölcsre  80dkg kristálycukrot  számolva,a cukorral kihűlésíg keverjük! Üvegekbe töltjük és 20 percig gőzöljük.

2013. október 6., vasárnap

Gránátos kocka

Hozzávalók:
30-40dkg  paprikás burgonyából és 30dkg lisztből gyúrt kockatészta, valamint 10dkg zsír.Egy kis edényben elkészítjük a burgonyát, majd a kockatésztát puhára főzzük.
Leszűrjük és zsírba tesszük.
Majd óvatosan, hogy a tészta ne nagyon törjön meg összekeverjük, és a villával elkevert paprikás burgonyát is hozzá adjuk.Jól elkeverjük!!Csak akkor jó, ha jó zsírosan készítjük el.
( kész, kockatésztát is vehetünk )

2013. október 4., péntek

Villámlepény

Hozzávalók: 4 tojás, 15dkg liszt, 20dkg vaníliás cukor,10dkg vaj, 1/2 citrom leve.
       A  tojássárgákat, citromlével és a vaníliás cukorral habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet is valamint a tojások habját, és persze a 10dkg olvasztott vajat is hozzá keverjük.Kikent és kilisztezett  püspökkenyérformában sütjük meg.Sütés után,csokoládéval vonjuk be.
Nagyon finom!

2013. október 2., szerda

Reszelt linzer

...egy kis du. nasi!
40dkg  lisztet, elkeverünk fél csomag sütőporral, 10 dkg cukorral, majd elmorzoljuk15dkg  vajjal,, és  jól összegyúrjuk, 3 tojássárgájával és annyi tejföllel hogy,elég kemény tésztát kapjunk.Két részre osszuk szét,az egyik felét egy kisebb tepsibe belereszeljük(káposzta reszelővel).
A 3 tojásfehérjéből, kemény habot verünk és belekeverünk15dkg darált diót,valamint 2-3evőkanál gyümölcsízt,(legfinomabb hozzá a málna és a sárgabarack) és ezzel a keverékkel beborítjuk a tésztát.Erre rá reszeljük a másik fél tésztát,és nem túl forró sütőbe megsütjük.Vigyázat!!, gyorsan sül figyeljünk oda, hogy meg ne égjen!!Ha megsült, hosszúkás szeletekre vágjuk.

Hamis leves

2dkg forró vajba belekeverünk,1 kávéskanál lisztet,majd halványra pirítjuk.Hozzáadunk 1 kanálka apróra vágott zöldpetrezselymet,ezután felöntjük 4dl vízzel.
Elkeverjük!
Hozzáöntünk 2dl tejet, 1 kanálka ételízesítőt, és ha már forr, belefőzünk 1 evőkanál rizst.Ízlés szerint sózzuk és  tálaláskor belekeverünk, 1 tojássárgáját.

2013. október 1., kedd

Sajtos rizspuding

4 tojássárgáját elkeverünk, 3dkg olvasztott vajjal,1dl tejföllel, sóval és borssal, 2 evőkanál paradicsomlével. Hozzáadunk,6 evőkanál rizslisztet,tovább keverük10dkg reszelt sajttal, végül hozzáadjuk a tojásfehérjéből vert kemény habot is.Majd vajjal kikeni és lisztezett mély tűzálló tálba öntjük, és előmelegíttet, közepesen meleg sütőben 45-50  percig sütjük!
Egy tálra kiborítjuk, majd cikkre vágjuk, és bőven megszórjuk reszelt sajttal.

2013. szeptember 30., hétfő

Ünnepi sütemény

200g vajat habosra keverünk, 2 tojássárgájával és 1/4kg cukorral.Ezután
Összedolgozzuk egy csomag sütőporral amit elkeverünk 500g  lisztel, belekeverünk 50g  mazsolát, kevés  reszelt citromhéját, végül könnyedén 2 tojásfehérjéből vert kemény habot is hozzáadunk.
Vajjal kikent tepsibe töltjük,  és mérsékelt  lángon 3/4 óra alatt megsütjük. Felvágás előtt bőven meghintjük vaníliás cukorral.

Őszi saláta

Hozzávalók: 4 nagy burgonya,(héjában megfőzve) 1 főtt zeller, 4 savanykás alma, 15dkg füstölt főtt sonka, 15dkg sertésnyelv, 15dkg gomba, 1 tubus majonéz, 1dl tejföl,  vaj, só, bors,  és citromlé, mustár porcukor,1 csokor zellerlevél,.
A főtt burgonyát és a  zellert csíkokra vágjuk, félre tesszük és hagyjuk kihűlni.
Gombát is felszeleteljük, majd kevés olajban megpároljuk sóval és borssal ízesítjük és hagyjuk kihűlni.Hozzá láthatunk az alma megtisztításának és a kimagozásának, ha ez meg van  vékony csíkokra vágjuk fel.
Ezután a sonkát, és a nyelvet, is hasonlóképp feldolgozzuk.
Egy edényben,a majonézt és a tejfölt összekeverjük, közben sóval, borssal, mustárral, és  citromlével  valamint  finomra vágott zellerlevéllel ízesítjük.Óvatosan beleforgatjuk  az előkészített alapanyagokat, és jól lehűtjük.
Tálaláskor megszórjuk, a tetejét metéltre vágott  sonkával és zellerlevéllel!

2013. szeptember 2., hétfő

Nutellás- ribizlis kosárka

Hozzávalók: 1 bögre liszt, 1 bögre zabkorpa, 25 dkg margarin,  fél csomag sütőpor,  fél bögre porcukor,  2 tojás,  1 evőkanál tejföl,  és egy kevés margarin a forma kikenéséhez.
A töltelékhez:  fél bögre nutella, fél bögre mascarpone,  fél bögre ribizli,
 Tetejére: ribizliszemek.
A tésztához a lisztet és a zabkorpát elmorzsoljuk a margarinnal és a sütőporral, majd a porcukrot is hozzáadjuk meg a tojásokat és a tejföllel összekeverjük.
Miután jól összedolgoztuk egy lisztezett deszkán hengerré formáljuk, és 6 egyenlő darabra  vágjuk. e
Ezeket egyenként, kb. 4 milliméter vékonyra kinyújtjuk  majd 9 részre vágjuk. A kis kosárformákat kikenjük margarinnal, és a tésztával kibéleljük. A töltelékhez  a hozzávalókat összekeverjük,majd a tésztakosárkákba 1-1 mokkáskanálnyi  krémet teszünk.
Előmelegített sütőbe, 180°c-n kb.12-15 percig sütjük. A kihűlt süteményeket ribizliszemekkel díszítem. Nagyon finom és mutatós sütemény.

2013. augusztus 30., péntek

Rumos szelet

400g lisztből, 250g teavajból, 2 egész tojásból,200g porcukorból, tésztát gyúrunk. 1/2 cm vastagra kinyújtjuk, és vajjal kikent tepsiben félig megsütjük. Most 300g cukrot elkeverünk 6 tojássárgájával, 2 evőkanál rummal,  és 300g darált dióval. Gőz fölött habverővel addig keverjük, amíg egészen sűrű nem lesz, majd a tűzről levéve könnyedén belekeverjük a 6 tojásfehérje  keményre vert habját. Ezt a krémet rákenjük a félig megsült  tésztára, és lassú tűznél most már teljesen kisütjük. Még melegen felvágjuk hosszúkás téglalapra, és amikor teljesen kihűl bevonjuk rummal hígított fehér fon-dánnal. Minden darab tetejére 1/2 dióbelet teszünk.

2013. augusztus 8., csütörtök

Habos-túrós kocka

Hozzávalók: másfél bögre rétes liszt, 15 dkg margarin, fél bögre tejföl, fél bögre porcukor, 1 tojás, 1 csomag sütőpor, A tetejére: 4 tojássárgája,  fél bögre porcukor,  1 csomag vaníliás cukor, 1 citrom lereszelt héja, 50 dkg túró, fél bögre mazsola,  6 tojásfehérje, 2 evőkanál porcukor,  kevés citrom lé.
A lisztet  margarinnal  összemorzsoljuk,  hozzáadjuk a porcukrot,a tejfölt, a tojást,  végül a sütőport.
Jól összegyúrjuk!!
A tésztát kinyújtjuk,  sütőpapírral bélelt közepes méretű tepsibe tesszük, és előmelegített sütőbe 180°c-on  10 perc alatt világosra sütjük. Ezalatt!!! A  sárgáját a cukorral,   a vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a citrom reszelt héját, majd  az áttört túrót, valamint a mazsolát is.A fehérjét a porcukorral és pár csepp citromlével kemény habbá verjük.A hab felét egy laza mozdulattal beleforgatjuk a túrós masszába, ezt a meleg tésztára egyengetjük, és visszatoljuk a sütőbe... és további 15 percig sütjük.Ezután a maradék  habot rásímitjuk a tésztára, és ujra visszatoljuk a sütőbe, végül alacsony fokozaton rászárítjuk a habot.
Kockára vágva tálaljuk!!!

2013. április 4., csütörtök

Sós keksz.

300g lisztet és 150g vajat eldolgozunk kevés sóval, valamint annyi tejföllel esetleg nyers tejjel, hogy jó  kemény tésztát kapjunk. Ezután pihentetjuk 1/2 óráig, majd késfok vastagra nyújtva,és  kicsit megszúrkáljuk végül derelyeszaggatoval  tetszés szerint formára vágjuk. Tepsibe rakva megkenjuk tojássárgával,és lassú tűznél megsütjük.

2013. április 3., szerda

Almás pite.

125g vajat, 125g cukrot,125g lisztet, és úgyanennyi hámozatlan daràlt mandulát, esetleg diót.tegyünk még hozzá 1 egész tojást,1kanál törött fahéjat,10szem tört szegfűszeget és 1/2 citrom reszelt héját.Ezután gyúródeszkán összedolgozzuk,szükség esetén  kevés tejfölt adjunk hozzá.A tészte felét kinyújtva a  tepsibe tesszük,  megszorjuk 2marék zsemle-vagy tésztamorzsával, majd bőven meghintjük reszelt almával amit egy kis cukorral is megszorhatunk. A tölteléket a tészta másik felével befedjük, majd tojássárgájával megkanjük annak tetejét és   lassú tűznél megsütjük. Tálalhatjuk vaniliasodoval!

2013. március 28., csütörtök

Ünnepi sütemény

200g vajat habosra keverünk, 2 tojássárgájával és 1/4kg cukorral.Ezután
Összedolgozzuk egy csomag sütőporral elkevert 500g  lisztel, belekeverünk 50g  mazsolát, kevés  reszelt citromhéját, végül könnyedén 2 tojásfehérjéből vert kemény habot is. Vajjal kikent tepsibe töltjük,  és mérsékelt  lángon 3/4 óra alatt megsütjük. Felvágás előtt bőven meghintjük vaníliás cukorral.

2013. március 27., szerda

Bogyósgyümölcsös morzsatorta


Hozzávalók: kb: 6 -7 adaghoz.
 Tészta: 15 dkg  finomliszt, 10 dkg porcukor,  1 csipet só, 14 dkg vaj, (összedarabolva) valamint  2 dkg vaj
 a forma kikenéséhez.( jó ha  puha! )
Töltelék: 20 dkg eper, 30 dkg cseresznye, 10 dkg ribizli, 15dkg málna, 10dkg szeder,  és 2 ek méz,
1 ek citromlé,  valamint 2dl jól behűtött habtejszin.
 A lisztet egy nagy tálba kimérem majd hozzáadom a cukrot és a sót, összekeverjük. Ezután a  vajat is hozzáadom majd  óvatosan összegyúróm  de  figyeljünk arra hogy a tészta ne  legyen túl krémes inkább    legyen olyan morzsa.A töltelékhez, a  Szeder és a Málna kivételével  a  Cseresznyét, az Epret és a Ribizlit   leszálazzuk, megmossuk és lecsepegtetjük..
 Szedret és a Málnát Jól átválogatom!
A sütőt 200c°-  ra előmelegítjük,a tepsit kivajazom.Közben a gyümölcsöket összekeverem óvatosan egy tálba, majd a mézet és a citromlevet összekeverem. végül az összekevert gyümölcsöt bele terítjük a tepsibe amit kivajaztunk már, és az elkészített öntetett   ráöntjük a gyümölcsökre majd a tésztával egyenletesen beborítom.Sütőbe tolva 25-30 perc allatt   készte sütjük.  Langyosan tálaljuk, tejszinhabbal díszitjük!!

Keksztorta

300g  cukorból és 1 1/2dl vízből úgy 5 percig  szirupot főzünk.Ha langyosra hűlt,  belekeverünk 200g vajat és 50g kakaót.
Összedolgozzuk habverővel!!
Ha a massza kissé összelát megint melegítsük fel és keverjünk bele 1/2kg darabosra morzsolt  kekszet,  és 1 kávéskanálnyi  reszelt citromhéját valamint ízlés szerint rumot. Addig keverjük míg nem kihűl. Majd ezután egy  már reszelt keksszel meghintett zsírpapíron  hosszúkás hengert formálunk belőle.Majd  belecsavarjuk a zsírpapírba és így 1 órát hűvös helyre  tesszük, végül szeletekre vágva tálaljuk.

2013. március 2., szombat

Homoktorta

250g vajat habosra kikavarunk, hozzákeverjük a12  tojássárgáját, 1/2 citrom reszelt héját.  Most 250g porcukrot , 250g finom lisztet és  a 12 tojásfehérjéből vert kemény habot keverünk bele. Vajjal kikent, lisztezett formába töltjük, a tetejét hosszúkásra  vágott mandulával meghintve,  közép meleg sütőben megsütjük!

2013. február 22., péntek

Kukoricás-sonkás tészta

 Tegnap nem is tudtam eldönteni mi is legyen a vacsi  eszem be jutott egy kedvencem amit pár éve találtam: Lakoma oldalán  és azóta már nagy kedvenc lett.Délután mikor elmentünk vásárolni meg is vetünk mindent hozzá:  este  meg meg is csináltam.:)
 Hozzávalók: 1Doboz kukorica konzerv,2 Evőkanál vaj,10 dkg sajt ( reszelve),Só, és grill fűszerkeverék,1 nagy pohár tejföl,10 dkg sonka, valamint  tészta. én nyakkendő tésztát  vettem most hozzá.
 A  vajat fel melegíttettem majd hozzáadtam a már felkockázott sonkát, és egy kevéske grill fűszerkeveréket  keverés mellett   hagytam, hogy megpiruljon majd hozzáadtam a kukoricát is. Közben feltettem sós fizet a tésztának  míg az  felforr.
 Addig vissza   a kukoricához:Mikor már a kukorica is kicsit megpirult hozzáadtam a dodóz tejfölt. elkeverem és adtam  még ízlés szerint hozzá grill- fűszerkeveréket. hagytam egyet forrni és kész is. Míg le reszeltem a sajtot a tészta is készen lett.Leszűrtem és  már tálaltam is!
Jó étvágyat !! =)