2012. május 7., hétfő

Vitamin bomba

Egyik nap sokat töprengtem mit is kéne csinálni ami  hamar  meg is van és  finom is. =)Elindultunk vásárolni,útközben úgy ahogy körvonalakban már tudtam mit is akarok így megvettük a dolgokat, és haza érve neki is álltam az elkészítésének.   Semmi  ördöngösség nincs benne...Hozzávalók: 1 fél vörös hagyma, 3-4 újhagyma, 6 db paradicsom, 1 kígyóuborka,  pici só, 4 db paprika, 3 evőkanál cukor,  és az elmaradhatatlan ecet,
Először a hagymát meg szabadítottam a héjától utána apróra vágtam, majd az összes többi hozzávalót is  összevágtam.Egy mély edénybe tettem mind és már az az illat és felséges volt ,ez után elkészíttetem  az ecetes salátalevet :  egy merőedénybe tettem egy éppen hogy egy pici sót, 3 kanál cukrot,és ha mérnem kell 1és fél kanál ecetet felengedtem vízzel és rendesen elkevertem.végül  ráöntöttem az összevágott salátára. kicsit összekevertem és utána betettem a hűtőbe, hogy az ízek jól összeérjenek.
Hogy mihez is ajánlom?!! mindenhez: mint hús ételekhez,szendvicshez, rántott-hús mellé, vagy csak úgy önmagában. nagyon fincsi
Szép hetet kívánok mindenkinek!



2 megjegyzés: