Kicsit kísérleteztünk az eddigi recepttel, mivel hallottam hogy, van aki vajat is tesz bele és imádok kísérletezni így .... igen kicsit módosítottam!
Hozzávalók: 3 ek étolaj, 2ek, olvasztott vaj,3kk csapot só, 1cs instant élesztő, 4,5dl langyos víz,700g liszt ebből 250g kenyérliszt,
Ugyan úgy először a lisztet kimérjük, és a 3 kk sót elkeverjük benne. majd hozzáadjuk az instant élesztőt és a langyos víz felét,valamint a 2 ek étolajat és azzal is eldolgozzuk a vajat Szilárd, meg olvasztotta addig én dagasztottam, de vigyázzunk ne legyen a vaj túl forró miután ezzel megvagyunk hozzáadjuk a vajat és a maradék vizet addig dagasztjuk míg el-nem válik az edény falától és a kezemtől.Lefedve félre teszem 1 órát pihenni, majd hajtogatjuk 45-50 percenként ezt a folyamatot ismételjük meg 3x-4x! sütött előmelegítjük 230c°míg a sütőnk melegszik addig a bucit formázunk a tésztából és a formába helyezzük. hagyjuk pihenni!kb, 1 órát.=)
Ezt követően ha a sütő kelően meleg és tele van gőzzel levesszük 200c°... most már mehet a sütőbe a kenyerünk 60 percre.
10-15 perccel a idő letelte előtt vegyük ki a párologtató edényt vagy tepsit.Az utóbbi attól függ hogy mennyire szeretjük aranybarnán.
2020. február 6., csütörtök
Vajas Buci
2020. január 29., szerda
Buci
E
lső kenyerem, tavaly Októberben készítettem el =) egy jó barátnőm ( C,Niki) motiválására !!!Kértem is tőle egy jó receptet de sajnos Ő glutén érzékeny, és csak géphez való receptet tudna adni és glutén nélkülit.

így tehát,
Át is bújtam a netet, egy jó kenyér recept után. Amit azóta, jól át is módosítottam.
Hozzávalók
300g fehér liszt,
200g kenyér liszt.
3 kk csapot Só. ( 18g)
4 ek étolaj.
400dl langyos víz.
Instant élesztő( 1 csomag.)
200g kenyér liszt.
3 kk csapot Só. ( 18g)
4 ek étolaj.
400dl langyos víz.
Instant élesztő( 1 csomag.)
Fogjunk is hozzá, először ...
A lisztet át szűrtem egy tálba hozzá adtam a 3kk sót elkevertem jó alaposan és hozzáadtam az élesztőt meg a víz felét majd elkezdtem össze gyúrni, mikor már úgy láttam hozzáadtam 3 ek olajat meg a maradék vizet és addig dagasztottam míg egy lágy tésztát nem kaptam / vagyis ahogy nagyikám mondaná addig kell dagasztani míg az edénytől és a kezemtől el nem válik a tészta/ ezután a maradék
1 ek olajjal körbe locsoltam az edény falát és a tészta alá dolgoztam majd félre tettem letakarva, 5x hajtogattam 45 percenként, majd a megformázzuk a bucit belőle és áthelyezem a szakajtóba 1 órát pihentettem. Addig 230c° felmelegítem a sütőt úgy hogy már erre szánt tepsibe tettem vizet hogy jó sok gőz keletkezzen majd 1 óra után átettem a bucit a sütő formába. 60 perc -ig sütjük !! Először, 230c°25-30 percig majd 200c° végéig.

Megjegyzés!! A vizet 20-perccel a sütés vége előtt vegyük ki a sütőből, hogy a kenyerünk teteje szép aranybarna legyen. Valamint 60
perc letelte után vegyük ki kenyérkénket és gyorsan vigyük a hidegre
/pl. Nyitott erkély ajtó mellé és egy ecsettel kenjük át vékonyan hideg vízzel. ( ELHAGYHATÓ! )
Majd hagyjuk ott kihűlni!!
Majd hagyjuk ott kihűlni!!
2019. január 4., péntek
Töltött káposzta
Soha nem főztem még töltött káposztát, mindig csak kis kukta voltam, de most úgy döntöttem hogy neki állunk. Lesz ami lesz. Elsőre nagyon finom lett..
Hozzávalók:
Vörös hagyma, lilahagyma és 2 gerezd fokhagyma, 1 kg darált hús, 1 zacskó barna rízs félig kész. Só és bors dupla pirospaprika babérlevél valamint rétegenként liszt, egy csapot kk erőspista, füst -kolbász ujjnyi karikára vágva. 2 kg vecsési káposzta
Elkészítés..
Elkészítés..
A darált húst befűszerezzük ízlés szerint sóval borssal tört piros paprika fehérbors az apróra vágott lilahagymát és a fokhagymát is hozzáadom. A barnarizst lepirítjuk kicsit megfőzöm és hozzáadom a befűszerezett darálthúshoz.
Tipp. A darálthúshoz adtunk majorannát és egy kiskanál erőspistát is.
A káposztát átmosom és a kiszemelt nagy lábasnak az aljába elhelyezek egy adag káposztát arra ráhelyezem a karikára vágott hagymákat amit előtte zsíron lepirítottam. Kis fészkeket csinálok, A fűszerezett darált húsból gombócokat csinálok és belehelyezem! Aztán megszórom egy kanál lisztel ezzel pótolom a habarást és teszek bele babérlevelet. Ujabb adag káposzta következik ezt is elegyengetem és ugyanúgy fészkeket csinálok de most a füstölt kolbászt és a füstölt sonkát is bele helyezzük. Megint egy adag káposzta arra a gombócok. Egy két babérlevél. Kolbász karikákra vágva. Ezt lefedjük a maradék káposztával. Teszek rá még egy kanál lisztet. Felöntöm vízzel épp hogy ellepje. Ezután már csak fel kell rakni főni, ami kb 5 óra.

2018. június 29., péntek
Frissítő sárgadinnye turmix
Volt egy nagy és gonoszan jó tervem :) egész sárgadinnyém, és mivel szeretem a turmixot, ;) kitaláltam ezt a finomságot. Amit Szilárd is nagyon szeret egészen tavaly óta, egészen addig nem is ette meg a sárga dinnyét hogy miért nem értem! :/
Sárgadinnye méretétől függ hogy,2dl 4- 6 pohár
A dinnyét ketté vágom,a magokat eltávolítjuk a héját is eltávolítom feldarabolom,és kis kockákra vágom... A turmixgépet előszedem és a. dinnyét belerakom hozzáadjuk a mézet és a leheletnyi bazsalikomoz majd jól össze turmixoljuk. vigyázzunk hogy,a turmixgép tetejét rakjuk rá és ellenőrízük hogy jól záródik-e. :)) Mert különben szétfröcskölődik!
Nagyon finom:P
2018. június 14., csütörtök
Rakott kel.
Hozzávalók: 800g darált hús, 2db 330g tejföl, egy nagy kelkáposzta, 2 gerezd fokhagyma és 1 közepes vöröshagyma, só és bors valamint oregánó, bazsalikom majoránna.. utóbbi 3 ízlés szerint adagoljuk.
Már nem is tudom mikor ettem utoljára de ma vagyis pár napja eldöntöttük Szilárdommal hogy ma igen is rakott kel lesz az ebéd.. tudtam hogy mi kell hozzá így ma korán reggel átmentünk a boltba haza érve szinte azonnal neki álltunk! ..A 800g darált húst befűszereztem, sóval és borssal valamint tettem bele majoránnát és bazsalikomot is, jól átgyúrtam. Majd félre tettem, és feltettem a rizsnek a vizet meg a kel- nek is.. amit e közben Szilárd leveleire szétszedet és átmosta. Amíg a rizs, és a kel készre nem párolódik azaz fő addig a fej vöröshagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. Na és persze a 2 fej fokhagymát is tisztítva apróra vágjuk. A leveleket kiszedtem közben a vízből de a rizsünk is kész lett már. így már csak a húst kell megfőzni/ törni / egy lábasba hevítettem egy kis olajat, beletettem a hagymát amikor az üvegesre párolódott beletettük a húst megtörtem és még egy picit fűszereztem rajta miután ezzel kész voltam
bekapcsoltam a sütött 180C° ! Fölül-alul sütés programmal. Míg melegszik.. elkezdtük a tepsibe rakni a rétegeket. Fél óra a sütőben vagyis.. addig amíg kicsit aranybarna nem lesz a tejföl a tetején és
kész!
2018. május 24., csütörtök
Majonézes- ujhagymás öntett
Hozzávalók: 3-4-nagy kanál tejföl, arányában ugyan annyi majonéz, kiskanál mustár, citrom lé,1gerezd fokhagyma, csipet só, fehér bors, és 10 szál újhagyma.
Az összes hozzávalót egy tálba öntjük és összekeverjük, majd a megpucolt és folyóvíz alatt jól megmosott fokhagymát lereszeljük és végül az újhagymát is összeaprítjuk és szép óvatosan azt is hozzáadjuk jól összekeverjük.
Mehet is a hűtőbe, hogy jól összeérjenek az ízek!!
igen igen kicsit úgy tűnik , mintha nagyon sűrű lenne de higgyétek el nem az szendvicsbe vagy épp Sültek mellé körethez nagyon is ajánlom.
Isteni finom.
2018. május 22., kedd
Klasszikus Lángos
Mindannyiunk nyári kedvence ami a strand szezont idézi fel.
Az öntetünk ekésítésétől kicsit féltem de találtam egy jó receptet. Hát persze hogy a lángos mi más!
Hozzávalók: 4 személyre.
1 tk cukor, 25g élesztő,3dl langyos tej,
500g liszt, 1tk só, 5ek vénus étolaj, valamint a sütéshez 5dl olaj, tejföl és reszelt sajt.

Elöször..
1dl tejbe beletesszük a tk cukrot megmelegítjük egyet keverünk rajta és belemorzsoljuk az élesztőt.
Félre tesszük!! Míg az élesztő fut, az átszitált lisztet egy nagy edénybe tesszük és hozzáadjuk a tk sót,és az 5ek olajat, valamint a 2dl langyos tejet. Kicsit keverünk rajta ès hozzáadjuk felfutatott élesztőt is.
Jól összegyúrjuk ./ Dagasztjuk./ félórát kelesztjük.
Fokhagymás Öntethez:
O,5olaj, 0,5 víz,3 gerezd foghagyma.
O,5olaj, 0,5 víz,3 gerezd foghagyma.
Elkészítéséhez:
Kimértük a hozzávaló olaj mennyiséget és a vizet, lereszeltük a 3 g foghagymát a víz ès az olaj keverékhez adtuk, igen ám de úgy láttuk hogy a fokhagyma reszelèk kevés, így reszeltem bele még vagy 7-8gerezdel. Így összesen az öntetünkbe 11-gerezd fokhagyma van. Ez a szósz, nyammi...Isteni finom!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)