2023. szeptember 16., szombat

Első Szilvalekvárom

 2,5 Kg Szilvát megmosunk, szedjuk kétfelé   a magjátol szabaditsuk meg! Vágjuk a feleket hosszába ketté, törjük meg ezután kiszemelt lábasba helyezük majd 1 kilónként adunk hozzá 0,2 kg cukrot, de ne feledjük ez adtol is függ milyen érett a gyümölcsünk!! Mert  minél éretteb egy gyümölcs annál nagyobb a cukor tartalma. Szóval a hozzáadott cukrot  ovatosan bele keverjük.  1 és felesen főzzük, közben csapot evőkanálnyi fahéjat hintünk bele valamint   teatojásba teszünk 6-7 szem szegfűszeget és belelógatjuk adunk hozzá rumaromát is!  Nehagyjuk egyedül sokáig, gyakran keverjük meg nehogy leégjen. Én főztem két és fél órán keresztűl.


Még fórrón  már kiforralt üvegekbe töltjük szinültig. Celofánnal lezárjuk kupakot erősen rácsavarjuk. Kb öt percig fejjel lefelé lerakjuk. Majd száraz dunsztba helyezzük maximum két kétre. Mi hűtőtáskába tesszük, vastag takatóval lefedjük, hogy lassan hűljön ki. 

Megjegyzés:  A lekvár fözésnek sok fajtája van de,  a sárgabaracklekvár készítésekor,ez a modszer,bevált. ísteni finom!! 

2023. szeptember 8., péntek

Leveles sajtos párnácskák

Elöször is 100ml Tejet langyosítunk 1 kiskanál Cukrot és 4g Élesztöt elkeverek benne majd a tetejére 1kk lisztet teszek! Meleg helyre teszem had fusson ... 

Addig kimérek 600g lisztet és  teszek hozzá 14g sót jól eldolgozom, ezután  egy egész tojást  beleütök  valamint 2csomag krémsajtot belegyomok , és 10g reszelt sajt is került bele és még egy deci lanyos tej. 

             


          Dagasztom!! 

Pihentetem 2órát, majd kinyújtom és bekenem  vajjal ezután  hajtom alulról középre ...  megkenem vajjal ráhajtom fentröl lefelé  végül jobbról   megkenem vajjal és ráhajtom balrol  folpakba csomagolva  hagyom 30 percig🕜 idő elteltével  megint kinyújtom és  a folyamatot 1x még elvégzem !! Miután a 2-dik 30 perc is eltelt, 1,5 cm vastagságúra kinyújtom  pizzavágóval hosszú csíkokra vágom és  a csíkokból 👀   kockákat vágok ki ezeket közben Szilárdom a tepsire pakolja és  megkeni 2 felvert tojássárgájával végül de nem utolsó sorban  mindegyikre halmoz reszelt sajtot! Közben már jócskán a folyamat közepe felé  ( az 1 nyujtásnál bekapcsolom a sütőt 200°C  a légkeverésen ) szóval, előmelegített sűtőbe teszem 10-12Percre!!

2023. augusztus 26., szombat

Leveles tészta


 Elsőként, felfúttatjuk az élesztöt 1dl- tejet felmelegítünk ( épp langyos) majd egy kiskanál cukorral elkeverjük  aztán  beleöntjük a 7g instant élesztöt.  ( kicsit összekeverjük) végül Meghìntjük 1 kiskanál liszttel és félreteszük futni..

Kimérjük a 450g lisztet, szitáljuk át!! Majd 1 kiskanál sót adunk hozzá és 2 evőkanál cukrot, összekeverjük és ez alatt az élesztönk is felfutott szépen hozzáöntjük és egyídöben a 1,5dl langyos tejet. 

Összegyúrjuk!!  S .. hagyjuk majdnem 2 órácskát pihenni ( kelni)    Óra leteltével,  hengert formázom belöle 10 egyenlö részre osztjuk! Gombocokat formázzunk belölük és letakarjuk folpakkal félórára!  Egyesével körformára kinyujtjuk  majd a tésztákat rétegeljük ( 2 tészta közé vajat kikenjük )  Ha ezzel megvagyunk, folpakkal letakarjuk és hütöbe tesszük úgyszíntén 1 órára!

Végül kínyújtom, ( öszepréselem a lapokat) és lehet formázni ... csak a fantázia ad határt.  Majd hagyjuk pihenni, és lekenjük 2db, felvert tojássárgával. Ezalatt, elömelegítjük a sütöt 200°C 5 percig majd 160°C 15 percig sütjük!

2023. augusztus 21., hétfő

Bundáskenyér kicsit másképp

 A kenyeret felvágva serpenyőben vajal felhenítünk . Majd a előzőleg felvágott kenyerünket  belehelyezve megpìritjük.

( forgatjuk 1x)

Közben!  Szalonnát kockára vágjuk és olajon  ezt is piritjuk majd a 2 féle hagymár apritva hozzáadjuk. Tojásokat  felverjük ,sózzuk és ízlés szerint füszerezhetjuk még. ( borssal, perezselyemmel, bazsalikom, oregánóval) Majd ha ezt jól összedolgoztuk a píritott szalonnát is hozzáadjuk eldolgozzuk benne. Ezután ...   ráöntjük a kenyerekre szép lassan ugy hogy,( figyeljunk rá hogy mindenhová jusson a szalonnából.) Félídőnél!!  :)  rátesszünk paradicsom karikákat és ha valaki szereti gombát.Végul reszelt sajttal meghintjük Figyelem a sajtból a sok is kevés ugyhogy amennyit gondoltunk rá annnál mégkicsivel  több kell. Majd  ezt követöen az előmelegített 180°C sütőbe tesszük amíg a sajt kicsit megpirul!!
 Isteni finom,csak ajánlani tudom mindenkinek.  Kép is készült volna ha  nem fogy el olyan hamar.. :)
Na majd !!

2022. szeptember 26., hétfő

Szalagos fánk

 Hozzávalok! 

3dl, tej; 4 ek, cukor;  2,5dkg  élesztő;  1cs, vaniliás cukor;  1 tojássárgája; 7 dkg margarin;  5oog finomliszt;  és  1 kk, só;

Sütéshez; étolaj;  Tálaláshoz, lekvár és porcukor!  

 A lisztet kimérjük és átszítáljuk  majd hozzákeverjük az egy csapot kiskánál sót.

E közben, 1 kiskanál cukrot valamint,  1dl tejet külön edénybe kimérjük  és megmelegítjük. Ha ez megvan  hozzá morzsoljuk az élesztőt  végül nyakon öntjük egy kiskanál lisztel és meleg helyre tesszük kb; 10 perc alatt fel fut. Addig a maradék tejbe bele tesszük a 4 e, kanál  cukrot és egy csomag vaniliás cukrot majd  megmikrozzuk. 


 Amig a mikró teszi a dolgát a listhez adjuk az olvasztott vajat és a tojássárgáját is. Majd a meleg cukros tejet ráöntjük elkezjük dagasztani és közben a jól felfutott élesztőt se felejtsük el hozzáadni . Jól  kidagaszuk  10-15 perc alatt majd meleg helyre teszük 1 órára kelni..   Amikor már a duplájára dagadt, átgyúrjuk majd egy lisztezet deszkán  1cm vastagra kinyújtjuk :)  végül  tetszés szerint kiszagatjuk pogácsaszaggatóval. Nekem a jó régi nagyi féle  ( több mint 100 éves)  a   kedvencem  !!   Közben az olajunk is felhevült igy a kiszagatott fánkok  amik kiszagatott formájukban is a duplájára keltek   kilyukasztjuk a közepüket és  kisütjük mindkét oldalukat . Lekvárral és porcukarral megszórva tálaljuk.

 Ebböl az addagból úgy 30db jött ki.

2022. július 31., vasárnap

Karfiol leves-tejfölel

Hozzávalók.  2 vörös hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3-4 közepes sárgarépa és 2 fehér gyökér,  1 közepes karfiol, galuska,  2kk édes anna,ízlés szerint só, és bors, 2kk füszer paprika,  petrezselyem,  olaj és 2 kanál liszt / a rántáshoz/.  Tejföl, a tálaláshoz. 

Elöször, Szilárd  felaprította a hagymát a fokhagymát  és a  megtisztitott zöldségeket is. Én közben a rántást  készítem el egy kissebb edényben.  Olajat felhevitek  majd beleteszem a 2/5  cs ek lisztet  világosbarna rántást készítek.  Miután kész a rántás  félre teszem  és  kevés olajon  megdinsztelem   a hagymát, hozzáadom a fokagymát is   majd a már  kész rántást majd füszerezem  sóval , borssal édes annával és füszer papríkával és  felöntön kb, 1liter  vizzel és hozzáadom a már megpucolt sárga és fehér répát, valamint a zellergumót.   Félpuhára főzöm!! Addig.. elkészítjük a "galuskát " majd beteszük a hűtöbe !! A leveshez közben én hozzáadtam a  karfiol rózsakat,  mikor már a karfiol is félig puha  a galuska tésztát kiveszem a hűtöböl és beleszaggatom gyorsan  kiskanállal,hogy egyszerre tudjon megfőni.  Hagyom  forrni, kb 5-7 percig vagyis addig amíg a galuska is megfő ez a  galuska méretétöl függ. Miután  elzárom, tejföllel tálalom.  Jó étvágyat..  

2022. július 12., kedd

Sárgabarack lekvár

 Hozzávalók!

Két kiló barackhoz 400 g cukor, egy zacskó vanilliáscukor, fél rumaroma,

A barackor forrázás után meghámozzuk feldaraboljuk, magozzuk a kiszemelt fazékba beleöntjük majd hozzá adjuk a kimért cukrot. Majd hagyjuk folyamatos keverés mellett forrni lassú tüzön 2-3 órát.

Majd szitán átszúrjük gyorsan hogy nem hüljön ki. Majd hozzáadjuk a vannilliáscukrot és a rumaromát. Folyamatos keverés mellett 3× hagyjuk rottyanni. Előveszünk egy merőkanalat tölcsért a steril úvegeket és beletöltjük a forró lekvárt. Majd celifánnal letakarjuk és ráteszük a kupakot. Jól meghúzzuk és fejre állítjuk pár percre. Majd hútőtáskába helyezzük és letakarjuk. Így hagyjuk kihülni két napig