2014. november 7., péntek

Sajtos-pogácsa

Hozzávalók: 2 tojás, 50g élesztő,fél vagy 1 teáskanál cukor,2.5dl tej,2 kávéskanál só,15-20 dkg sajt,15 dkg vaj,3 és fél evőkanál olaj.
Első lépésként a tejbe beleteszem a csapott tk cukrot meglangyosítom kb 1 perc mikroba majd  egyet keverek rajta majd hozzáadom az 50g élesztőt is. Félre teszem és  megvárom míg felfút.
 Addig kimérem az 500g lisztet, ahoz hozzáadom a kk sót, a 150g megolvasztott vajat, és egy egész tojást, valamint, a 3- és fél olajat is.fél óra elteltével vagyis miután az élesztő már felfútott  azt is hozzáadom.
Jól  eldolgozzom majd addig gyúrom /dagasztom/ míg az edénytől és az ujjamtól el nem válik a tészta. Ezútán a tetelyét vékonyan lisztezem és egy tiszta konyharuhával letakarom,  melleg helyre teszem (fél)-1 órára. Ha letelt az idő lisztezet deszkán kinyújtom úgy egy 1 újnyi vastagságúra és olvasztott vajjal megkenem majd megszorom reszelt sajtal ezútán félbe hajtjuk végül ujból megkenem olvasztott vajjal és megint félbehajtom. Hadjuk kelni 15 percig!!
15 perc elteltével:  A   tojást amit még nem használtunk fel, a fehérjétől elválasztom ugyanis csak a sárgája kell!! A tésztát pogácsa-szaggatoval kiszagatom, a fennmarado tésztát összegyúrom kinyújtom és  újból kiszagatok belöle pogácsákat. Amiket, az előkészitet tepsibe helyezünk amit kibéleltünk sütöpapírral a tojássárgájával megkenjük, majd megszórjuk reszelt sajttal. És ezútán már tényleg csak a sütés van hátra: ami  tepsinként 15 -perc 180c fokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése